Nemcsak a látszat természetes, hanem az is, ami mögötte van – Rigó Vendégház

Csodálatos környezet, virágokkal és fákkal borított udvar, mini játszótér és mezítláb szaladgáló gyerekek. Mindez egy varázslatos erdő közepén, elrejtve mindenki elől, aki nem szántszándékkal ide tart. Már a bekötő utca is magántulajdon, így valóban csak az járhat erre, aki ide készült egy kicsit megpihenni, feltöltődni, kikapcsolódni.

Gyopárosfürdőn járunk a Rigó Vendégházban. Az erdei környezetben ott jár az őzike, a kisnyúl és a fácán is. A természetközelség nem csak a külcsín része, megmutatkozik minden apró részletben. Az – egy régi parasztház egyes értékes darabjait felhasználva épült – vendégház sok tekintetben megtartotta eredeti állapotát, megmaradt a vályogfal egy része, a tornácos terasz, és az épületen végignyúló gerenda is. Berendezése nagyrészt régiségekből áll, a csipketerítő, a kakukkos óra, a mívesen faragott szekrények és régi festmények szinte visszarepítik az oda érkezőket a múltba.

– Édesapámék több mint tíz évvel ezelőtt hozták létre a Rigó Vendégházat. Miután édesapám három évvel ezelőtt elhunyt, én vettem át az üzemeltetését – kezdte Mihalics Anita tulajdonos. – Ami itt van, az ő keze munkáját dicséri, én csak hozzátettem néhány ötletet, néhány pluszt, hogy még otthonosabb legyen. Alapvetően egyedül csinálok mindent az ötleteléstől a megvalósításig, de ha már három napja nyírom a füvet, akkor van, hogy eljön egy-egy ismerős segíteni. Hat hektárnyi területen fekszik a birtok, így van vele munka bőven, de én nagyon szeretem csinálni, hiszen ez az életem – mesélte.

Hagyományőrzés és környezettudatosság. A tetőn dolgoznak a napkollektorok. (Fotó: Palcsek István)
Hagyományőrzés és környezettudatosság. A tetőn dolgoznak a napkollektorok. (Fotó: Palcsek István)

Miután szükségessé vált a fűtés korszerűsítése, a tulajdonos úgy döntött, ebben is a környezettudatosság lesz az első számú szempont. Így a főépületre napkollektorok kerültek, ami a meleg vizet és a fűtés egy részét biztosítja, idén pedig egy újabb energiahatékony beruházás valósult meg: létrejött a napelempark.

– Egy évembe telt, de végre elkészült. Nekem kellett mindent megterveznem, kiszámolnom, de most már végre a teljes áramfelhasználás és az egész fűtéskérdés megoldódott. Minden napelemről és napkollektorról működik, így számunkra a napsütéses órák aranyat érnek. A vendégház mára teljesen ÖKO üzemeltetésűvé vált – mesélte büszkén.

A tulajdonos hozzátette, a tornácos terasz és a falak igen nagy vastagsága a legmelegebb nyári időszakban is hűvös levegőt biztosít a szobákban, így sincs szükség klímára sem.

– Ez egy hagyományőrző, tájjelegű ház, így fontos volt számomra, hogy ne csak a hangulata tükrözze a múltat. Édesapámnak ez volt az álma. Remélem, büszke rám, és úgy látja ő is, hogy méltó módon gondozom és viszem tovább azt, amit örökül hagyott. Számomra az értéket és a szépséget egy régi, elsárgult könyv, egy szárazvirágokból összeállított kis csokor, egy letört fülű korsó jelenti. Úgy érzem, ez a hely ezektől lesz otthonos, egyedi és különleges – emelte ki.

A napelempark Anita nagy vágya volt. (Fotó: Palcsek István)
A napelempark Anita nagy vágya volt. (Fotó: Palcsek István)
A szobák egytől-egyig egyediek, és békés hangulatot árasztanak. (Fotó: Palcsek István)
A szobák egytől-egyig egyediek, és békés hangulatot árasztanak. (Fotó: Palcsek István)

A Rigó vendégházban minden szoba más és más. Mindnek megvan a maga varázsa és hangulata, hiszen a bennük található régi tárgyak a múlt egy-egy emlékét, titkát őrzik. Ezek most is nyitva állnak a látogatók előtt, és június 1-től már a rendezvényterem is újra működik, mely a szülinapok és osztálytalálkozók mellett tavaly már egy esküvő színhelyéül is szolgált. A boldogságkapu alatt kimondott igen után a helyszín alkalmas egy csodálatos, családias lakodalom megtartására is.
A tulajdonos kiemelte, sokat köszönhet Gyopárosfürdőnek és az önkormányzatnak, hiszen az általuk szervezett programok is sokakat csalogatnak a Rigó Vendégházba.

forrás: oroscafe.hu