Vendégház az erdő közepén

Nyugodt környezet

Orosházán a gyopárosi tó közelében, várjuk az üdülésre, kikapcsolódásra, gyógyulásra vágyó vendégeket, baráti társaságokat.

Rendezvényterem

Vendégházunkhoz egy 55 fő férőhelyes rendezvényterem is tartozik, céges és családi rendezvények kitűnő helyszíne.

Felszerelt szobák

Hűtő, TV, kávé- és teafőző, mikrohullámú sütő, nem dohányzó szobák, saját kert, berendezett tornác a vendégek kényelméért.

Nemcsak a látszat természetes, hanem az is, ami mögötte van

Csodálatos környezet, virágokkal és fákkal borított udvar, mini játszótér és mezítláb szaladgáló gyerekek. Mindez egy varázslatos erdő közepén, elrejtve mindenki elől, aki nem szántszándékkal ide tart. Már a bekötő utca is magántulajdon, így valóban csak az járhat erre, aki ide készült egy kicsit megpihenni, feltöltődni, kikapcsolódni.

Gyopárosfürdőn járunk a Rigó Vendégházban. Az erdei környezetben ott jár az őzike, a kisnyúl és a fácán is. A természetközelség nem csak a külcsín része, megmutatkozik minden apró részletben. Az – egy régi parasztház egyes értékes darabjait felhasználva épült – vendégház sok tekintetben megtartotta eredeti állapotát, megmaradt a vályogfal egy része, a tornácos terasz, és az épületen végignyúló gerenda is. Berendezése nagyrészt régiségekből áll, a csipketerítő, a kakukkos óra, a mívesen faragott szekrények és régi festmények szinte visszarepítik az oda érkezőket a múltba.

Rigó Vendégház – Mihalics Anita

Vendégház szobák

Szálláshelyünkön 4 darab, egyenként 2 fős, igény szerint pótágyazható standard szoba, valamint 2 db családi apartman (2*2 fő) áll vendégeink rendelkezésére, így összesen 16 főt tudunk kényelmesen elszállásolni. Szállóvendégeink a rendezvényterem mellett található, teljesen felszerelt közös konyhát is igénybe vehetik.

A Rigó Vendégház 6.000 négyzetméteren, csendes, erdei környezetben Orosházán a gyopárosi tó közelében, 400 méterre a fürdő komplexumtól, 1.3 km-re a fürdő főbejáratától várja a pihenni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat.

booking

 vendégértékelések

Zsuzsa
Zsuzsa
2020-11-01
10
Exceptional
Tamás
Tamás
2020-10-01
9,0
☺Nagyon kedves volt a szállásadó, minden kérdésemre azonnal választ kaptam. A szállás nagyon szép helyen volt, fűtött szobával vártak. Nagyon szépen köszönünk mindent! 🙂 ☹Nem volt ilyen! 🙂
Róbert
Róbert
2020-09-01
7,0
☺Kinézet. Tisztaság. ☹Az ágy kényelmetlen volt. A zuhany használhatatlan, mindenhol folyt a víz, csak a zuhanyrózsából nem. WiFi jel gyenge, alkalmanként tudtam csak csatlakozni.
Gerd
Gerd
2020-09-01
9,0
Sehr gerne wieder. ☺Sehr nette Vermieterin. Sehr ruhig. Alles was man für einen angenehmen Aufenthalt braucht. ☹Zuwenig Ablagen im Bad.
Ágnes
Ágnes
2020-08-01
10
☺Igazi gangos,muskátlis, vidéki hangulat. Csend,nyugalom,romantika,óriás kert,így jellemezném röviden,tömören. Jól felszerelt szállás(régi könyvek az asztalon,plussz adag a hangulathoz). A szállásadó kedves,segítőkész hölgy. ☹A szállás az erdő közepén van(ez igazán tetszett),de sajnos a szúnyogok is kedvelik.
Gáborné
Gáborné
2020-08-01
9,0
Superb
Imre
Imre
2020-07-01
10
Exceptional
Alexandra
Alexandra
2020-07-01
10
Nagyon jól éreztük magunkat! ☺Biciklivel érkeztünk, lelehetett tenni bárhová. Kutyát is vittük, állatbarát hely, fizetni se kellett külön érte. Kedves a szállásadó.
Ildikó
Ildikó
2020-07-01
10
☺Mesés környezet a szobák hőmérséklete kiváló még kánikula idején is. Nagyon jól éreztük magunkat,a tulajdonos nagyon kedves segítőkész, szívvel lélekkel csinálja. Mindenkinek ajánlom aki csendes nyugodt helyen szeretné kipihenni magát. Biztos, hogy visszatérünk.
Mihály
Mihály
2020-07-01
9,2
Superb

Rigó Vendégház fejlesztése

Miután szükségessé vált a fűtés korszerűsítése, ebben is a környezettudatosság lett az első számú szempont. Így a főépületre napkollektorok kerültek, ami a meleg vizet és a fűtés egy részét biztosítja, idén pedig egy újabb energiahatékony beruházás valósult meg: létrejött a napelempark. Minden napelemről és napkollektorról működik, így számunkra a napsütéses órák aranyat érnek. A vendégház mára teljesen ÖKO üzemeltetésűvé vált